Városlista
2024. szeptember 30, hétfő - Jeromos

Hírek

2021. Június 25. 08:55, péntek | Belföld
Forrás: mti

Teneriféről hozták haza egy rablássorozat gyanúsítottját

Teneriféről hozták haza egy rablássorozat gyanúsítottját

Teneriféről hozták haza azt az 51 éves magyar férfit, aki a gyanú szerint részt vett az úgynevezett kötözős rablássorozatban - közölte a rendőrség honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Közleményükben azt írták: tovább dolgoznak a 2010-ben kezdődött, Pest megyében, valamint az ország több településén elkövetett rablássorozat felderítésén, módszerük jellemzője volt, hogy a sértetteket megkötözték. A bűnszervezet a rablások mellett kábítószer-kereskedelmet is folytatott.

A hazahozott, a banda meghatározó tagjaként számon tartott Sz. Tamás évek óta külföldön bujkált, Spanyolországban telepedett le - írták. Európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene, néhány hete tenerifei elfogását követően került a spanyol hatóságok kiadatási letartóztatásába. A férfit szerdán hozták haza, kihallgatták és őrizetbe vették.

A gyanú szerint ő a 2015. március 13-i leányfalui fegyveres rablást, illetve a 2016. augusztus 8-án, Biatorbágyon elkövetett támadáskor rabolt értékek orgazdája volt. Ezen felül 2017-től rendszeresen kereskedett amfetaminnal. Sz. Tamás a gyanúsítások ellen nem tett panaszt, kihallgatásán együttműködő volt.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya az őrizetbe vett férfivel szemben rablás, személyi szabadság megsértése, magánlaksértés, valamint kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytat további eljárást, kezdeményezik letartóztatását.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 30. 07:45, hétfő | Belföld

A hét közepén ismét csapadékosabbá válik az időjárás

A hét még napos, száraz idővel indul, de szerdától ismét több hullámban kell esőre számítani.

2024. Szeptember 30. 07:41, hétfő | Belföld

Kétnapos üléssel kezdődik a parlament őszi ülésszaka

A 13 órakor kezdődő ülésen megemlékeznek a közelmúltban elhunyt volt országgyűlési képviselőkről, Donáth Lászlóról (MSZP), Kupa Mihályról (MDF, független), Vincze Kálmánról(FKGP, EKgP) és Bodzás Ferenc Árpádról (MSZP).

2024. Szeptember 30. 07:40, hétfő | Belföld

Októbertől Budapesten is az új ügyeleti rendszer működik

Október elsejével Budapesten is működésbe lép az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) által biztosított új, betegközpontú ügyeleti rendszer, melynek hívószáma 1830.

2024. Szeptember 29. 08:18, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor Csehországba utazott

Orbán Viktor miniszterelnök is személyesen felköszönti 80. születésnapján Milos Zeman korábbi cseh köztársasági elnököt