Hírek
2024. Május 03. 13:44, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg
Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás
- jelentette be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi alosztályának vezetője pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
Pusztay Roland rendőr százados a nyomozás eredményéről beszámolva elmondta, hogy a piliscsévi nőt a fogvatartói a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátroháról akarták visszaszállítani Piliscsévre, ám a nő útközben belehalt a sérüléseibe, ezért Aszódon egyszerűen kitették a kocsiból a holttestet.
A rendőrség egy 57 éves férfit és 54 éves feleségét kényszermunkával megvalósított emberkereskedelemmel és halált okozó testi sértéssel gyanúsít - közölte az alosztályvezető.
A százados elmondása szerint április 28-án este érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy női holttestet találtak járókelők Aszódon, egy társasház mellett.
A nyomozás során megállapították, hogy a holttest egy 34 éves piliscsévi lakosé. Azt is megállapították, hogy a nő nem a helyszínen hunyt el, hanem valaki odavitte, valószínűleg egy autóból tették ki. A boncolás során az is kiderül, hogy a nőt súlyosan bántalmazták, a veséjén és a koponyáján sérülések találhatóak és több hámsérülése is volt.
A nyomok a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Pátrohára vezettek, ahol május 1-jén négy embert állítottak elő.
Megállapították, hogy a nőt 2023 nyarán vitték el Pátrohára, ahol a férfi és családja rabszolgaként dolgoztatta, ennek során pedig több alkalommal súlyosan bántalmazták. A nő április 28-án, az újabb bántalmazások miatt rosszul lett, ezért döntöttek úgy fogvatartói, hogy visszaviszik Piliscsévre, ám útközben meghalt.
Az eljárás során a férfit és feleségét, aki nem tettek vallomást, őrizetbe vették. Fiúkat és annak párját halált okozó segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsították meg. Mindketten beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek - közölte a rendőr százados.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.