Hírek
2020. Szeptember 17. 14:02, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Egy illegális bevándorló konyhakéssel megölt egy papot Olaszországban
Egy illegális bevándorló konyhakéssel leszúrt egy papot, aki éppen ennivalót osztott az észak-olaszországi Comóban a hajléktalanok számára kialakított egyházi szálláson,
és akiről a tettes azt feltételezte, hogy el akarja árulni őt a hatóságoknak - olvasható a La Stampa olasz napilap internetes felületén.
Az 53 éves tunéziai, Rahdi Mahmudi már évek óta illegálisan tartózkodik Olaszországban, maga is ennek a szállásnak a lakója volt. A gyilkosság után viszont maga jelentkezett a legközelebbi csendőrőrsön. Őrizetbe is vették, beismerte tettét, és az indokot is közölte. Eszerint azt hitte, az általa meggyilkolt Roberto Malgesini atya abban mesterkedik, hogy mindenáron visszaküldesse őt hazájába, Tunéziába, ahonnan 1993-ban érkezett Olaszországba.
Mahmudi ellen már kétszer is kitoloncolási parancsot adtak ki a hatóságok, az első alkalommal 2018-ban, akkor sikerült elbújnia, másodszor, 2020-ban pedig azért nem hajtották végre a kitoloncolást, mert a koronvírus-járvány miatt szünetelt a légiforgalom Olaszország és Tunézia között.
A pap által megsegítettek között volt Mahmudi is, aki azt hitte, hogy a pap el akarja árulni a hatóságoknak hollétét, s így akarja őt most már végleg visszatoloncoltatni őt hazájába.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Külföld
Mario Draghi: Európa drámai változások előtt áll
2024. Szeptember 17. 15:04, kedd | Külföld
Gátszakadás Lengyelországban, 25 ezres települést árasztott el a víz - Videó
A Lengyelországban található 25 ezer fős Klodzkót érte ez az árvíz, ahol az átszakadt gát teljesen elöntötte a települést.
2024. Szeptember 17. 07:46, kedd | Külföld
Másfél millióra emelte az orosz katonai állomány létszámát Vlagyimir Putyin
Száznyolcvanezer fővel másfél millióra növeli az orosz fegyveres erők katonai állományának létszámát Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn kiadott rendelete.
2024. Szeptember 17. 07:37, kedd | Külföld
Újabb merényletet terveztek Donald Trump ellen
Donald Trump köszönetet mondott hétfőn az amerikai Titkosszolgálatnak és a hatóságoknak azért, hogy megakadályozták az ellene készülő merényletet, miközben Joe Biden elnök elítélte a megkísérelt politikai gyilkosságot.